Oldal kiválasztása

Nem kell a rizsa? De! Kell a „török rizs”!

Írta: Sárándi Gombóta

2021.04.12.
belyeg 1

A könyveim hasonló stílusú receptjei között kutatva, és az interneten található „Turkish rice” (illetve piláf) leírások között csemegézve leltem ezekre a receptekre. Mielőtt megismernék a „mi török rizsünket”, előtte bizony át kell „rágniuk” magukat ezeken itt! Megéri a fáradságot, gyöngyszemekre lelhetnek!

Az első, internetes „bevezető” recept furcsa ámde magától értetődő, ha a törökös jelzőt elé biggyesztjük! Rizs pisztáciával, aszalt datolyával és sárgabarackkal:
Hozzávalók:
2 csésze (400 g) hosszú szemű basmati rizst
90 g ghee
1 nagy hagyma, apróra vágva
1 teáskanál kardamom mag, enyhén összezúzva
1 teáskanál köménymag, enyhén összezúzva
6 egész fekete bors, enyhén összezúzva (csodás e technológiai eljárás leírása…)
1 teáskanál kurkuma (persze „por” formában)
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál só
1 babérlevél
4 csésze (1 liter) forró csirke alaplé
½ csésze (65 g) hámozott pisztácia, apróra vágva
½ csésze (100 g) apróra vágott datolya (naná, hogy mag nélkül!)
½ csésze (100 g) apróra vágott szárított barack
Internetes recept: A rizst egy órán át áztatja, majd leszűrve „szárazra” lecsepegteti. Serpenyőben a tisztított vajat (ghí-t) felmelegíti, ráteszi a hagymát, közepes hőmérsékleten, állandó keverés mellett puhára párolja. Hozzáadja a fűszereket, további 2-3 percig pirítja. Ráönti a rizst, 2-3 percnyi pirítás-keverés után szakaszosan öntögeti rá az alaplét. 8-10 percig főzi közepes hőmérsékleten, mindaddig, míg a rizs a folyadék nagy részét magába nem szívta. (Mindez fedő nélkül történik!) Amikor csirke alaplé már csak vékonyan lepi be a felületét (úgy jellemzi még ezt az állapotot, hogy „és lyukak kezdenek megjelenni a rizs felületén”) na csak akkor fedi le, de jó szorosan! a hőmérsékletet alatta a lehető legalacsonyabbra állítja, és további 20-25 percig párolja („vagy amíg a rizs meg nem fő”). Ekkor a fedőt leveszi, 5 percig hagyja, hogy kigőzölje magát. Rászórja a pisztáciát, az aszalványokat és húsvillával óvatosan összekeveri. Bárány- vagy marhahús-kebab mellé ajánlja köretként!

k.1

Ez a világhálón fellelhető recept meghökkentő és kissé bizarr! Pirított tésztát (ámbár témánkkal megegyező rizstésztát, un. „orzót”) keveri a rizzsel! „Török” megnevezéssel, természetesen…
Hozzávalók:
1 csésze rizs
2 ½ csésze zöldségleves
1 evőkanál olaj
2 evőkanál vaj
½ csésze orzo
1 vöröshagyma
1 fokhagymagerezd
1 teáskanál só
¼ tk bors
2 teáskanál citromlé
Internetes recept: A rizst addig öblögeti, míg tiszta víz folyik le róla. Ezek után – meglepő módon – az összehevített zsiradékokra szórja a tésztát, megpirítja (!), hozzáadja az aprított vöröshagymát négy percig ezzel is pirítja. Ráteszi a leszűrt (alaposan lecsepegtetett) rizset, aprított fokhagymát, sóval és borssal ízesíti. Felönti a forrásban lévő levessel, majd gyenge hőmérsékleten, lefedve párolja – úgy 20-25 percig, míg a rizs megpuhul, a folyadékot magába nem szívta. Ezek után a tűzhelyről levéve maximum 10 percig hagyja állni, végül húsvillával felkeveri.
Tálalás előtt meglocsolja citromlével!

k.2

Az alábbi internetes recept aszalt barackkal és mandulával „operál”, nem lepődhetünk meg, de „Turkish” megnevezéssel cifrázza, mert basmati rizst (a ricék Ferrarija!) ír elő!
Hozzávalók:
1 csésze basmati rizs (A csésze nyugaton, mint mértékegység eléggé univerzális, 2,5 dl-nek felel meg. Sohasem értettem, miért nem súlyra adják meg az anyaghányadot?!)
2 evőkanál vaj
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál mogyoróhagyma (aprítva)
1 teáskanál tengeri só
1/3 csésze (csésze? csésze!) szárított (bizonyára aszalt) barack, apróra vágva
2 csésze (belehalok a csészézésébe… egyáltalán mi a csésze?!) zöldség- vagy csirkehúsleves
1/3 csésze pirított mandula forgács vagy szeletelt mandula
Elkészítési utasítás:
Egy nagy serpenyőt ajánl az elkészítéséhez! Ebben megolvasztja a vajat, majd a rizst rászórva addig kevergeti, míg a szemeket a zsiradék be nem vonja és kissé meg nem pirul(?). Nincs a továbbiakban kec + mec, Jön hozzá a só, a kurkuma, meg az aprított hagyma. Addig kevergeti a hőn, míg a kurkuma meg nem színezi a rizst. Ekkor jön hozzá a leves (a zöldség vagy csirkehús) és a barack vagdalék. Kb. 20 percig főzi, szorosan lezárva (gondolom fedővel letakarva), és „lassú tűzön” tartva. „Közvetlenül tálalás előtt megszórjuk a pirított mandulával.” És pont!

k.3

Török rizs pilaf” néven fut az utolsó recept, amit a világhálón szörfözve mentünk le….
Hozzávalók 6 adagra (Miért pont hat?! Nálunk a négy vagy tízadagos anyaghányad az elfogadott. De hat?! Ott, ahol ezt elkészíteni ajánlják 6 fő az általános evésre kész létszám?!)
Tehát a hozzávalók 6 adagra:
1 fehér hagyma, apróra vágva
3 evőkanál sózatlan vaj
1 csésze Basmati Rice
2 csésze csirkehúsleves
1/2 teáskanál tengeri só
1/4 teáskanál őrölt fahéj
1 egész babérlevél
1/2 csésze mazsola
1/2 csésze szeletelt mandula
Elkészítés vagy inkább „Utasítás”:
Megolvasztja a vajat egy nagy serpenyőben – persze közepes lángon. Hozzáadja a hagymát (a fehéret) és 3 percig pirítja, „majd adjunk hozzá rizst”. Kevergetve további 2-3 percig sütjük, amíg a rizs illatos lesz. (Hm… Illatos nem lesz… Hm…)
„Adjunk hozzá húslevest, sót, fahéjat, babérlevelet és mazsolát.” Tiszta sor! Ezek után a hőt alacsonyra csökkenti, az edényt lefedi, és addig hagyja ilyen állapotban, „amíg a folyadék felszívódik és a rizs meg nem fő”. „Ha a rizs elkészült, hagyja 10-15 percig pihenni”. Végezetül egy húsvillával az egészet felkavarja, és „keverje bele a mandulát”!

k.4

Most már színt kell vallanunk, és be kell mutassuk, a mi „Török” rizsünket:
Íme a hozzávalók:

torok1

Jázmin rizs, természetesen, hisz minden köretünk, ami rizses a „jázmin” fajtájú gabonából készül, erre a „vezetőség” különösen nagy figyelmet szentel (nem kötnek kompromisszumot) hamár rizsköret, akkor az legyen MINŐSÉGI! (Nagggyon egyetértek velük!)
Tehát a rizset (ami ugyebár jázmin) a kellő mennyiségű napraforgó olajon „csörgősre” pirítjuk.

Hozzáadjuk a reszelt répát, néhány percig összepirítjuk…

torok2

Hozzáadjuk a paradicsom pürét. Ismételten pirítás következik és mindez addig tart, míg a püré szépen bele nem „olvad” a répás rizsbe…

torok3

Ekkor rászórjuk a póréhagymát…

torok4

…néhány keverés és jöhet a FORRÁSBAN LÉVŐ VÍZ!

Az edényt (ami esetünkben egy 150 liter űrmértékű csodagép, amit a későbbiekben tüzetesen be fogunk mutatni) lefedjük, és 105°C-on tartva 11 percig hagyjuk párolódni. Ekkor a fedőt levesszük (persze ez automatikusan működik a mi „csodagépünknél”), hozzáadjuk a paradicsom kockákat, megszórjuk a petrezselyem vágott zöldjével, és az egészet összekeverjük!

torok5

És kész! Semmi különös, csak egy köret egy főételünkhöz, török rizs a töltött csirkecombhoz.

toltott csirkecomb

Amit 2021-ben, 7 hetente, szerdánként az alábbi napokon rendelheti meg:
Április 14.
Június 02.
Július 21.
Szeptember 08.
Október 27.
December 15.

Legutóbbi bejegyzések

Hasonló bejegyzések

Máglyarakástorta

Máglyarakástorta

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban… (sok-sok kilóval ezelőtt) …szakács szakmát oktattam, több évfolyamon át: szakmunkásképzést tanulóknak, szakács tanfolyamot felnőtteknek. Mindkét generáció egyik kedvenc tétele a „Máglyarakástorta” volt. Több tucatnyi...

bővebben
A „Duna” mint mód!

A „Duna” mint mód!

Ha ez az étel hímnemű, akkor pont most lett nyugdíjas. Ha nő, akkor már jó pár éve élvezi a dologtalan hétköznapokat. 1958-ban született, Kádár ravasz terveként, propaganda fegyvernek! Súlyos „terhet” cipel ő, és a vele egykorú testvérei, mint a „Hortobágyi húsos...

bővebben

0 hozzászólás