Oldal kiválasztása

Húsvét előtti böjt – RECEPT!

Írta: Sárándi Gombóta

2022.03.28.
Bojt

Jézus negyven napig böjtölt, e miatt lett – a vasárnapok kivételével, mert a hét legvégét az egyház nem tekinti “böjtnapnak” – pont negyven a hagyományosan húsmentes napok száma. Református szokás szerint nagypénteken gyümölcscibere és főtt tészta volt a böjti étrend. Mutatjuk hozzá a receptet!

Gyümölcscibere
Hozzávalók: 60 dkg magnélküli aszalt szilva, 3 dl vörösbor, 5 dkg kristálycukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, csipet só
Habaráshoz: 2 dl tejföl, 3 evőkanál liszt
Dúsításra: 4 dkg vaj
Végső ízesítésre: 1 citrom
Elkészítése: Az aszalt szilvát alaposan megmossuk, majd a felét felkockázzuk, a vörösborba tesszük. Ízesítjük cukorral, fahéjjal, sóval. Másfél decire beforraljuk.
Közben a maradék szilvát hosszában félbe vagdosva 8 deci vízben felforraljuk, hozzáöntjük a beforralt bort. Tejfölt a liszttel simára kikavarjuk, majd apránként annyi forró levest adunk hozzá (közben minden adag után kikavarjuk) amennyitől a hőmérséklete forróvá nem válik. Ekkor hozzáöntjük a leveshez, még öt percig forraljuk.
Tálalás előtt a 80°C-os levesbe belekeverjük a puha vajat. Citrom facsart, megszűrt levével ízlésünk szerinti savanyúra ízesítjük.
Tálalása: Mély tányérba merjük a forró levest, minden adagba egyformán jusson aszalt szilva.

Megjegyzés: A ciberét kétféleképpen készítették: egyrészt habarva, ami azt jelentette, hogy a cukros vízben felfőzött szilvaízbe aszalt meggyet vagy szilvát főztek, ráhabartak és így fogyasztották, másrészt csak cukros lében (habarás nélkül). Szegényebb helyeken a ciberét korpából, tojásból, vagy kenyérből készítették, ez abból állt, hogy ecetes-cukros lében főzték meg a felsorolt alapanyagokat.

Hushagyokeddi maskarasok Mohan a kormozas 1
Húshagyó keddi maskarások Mohán (a kormozás)

Akkor ettük, mikor nagyböjt következett. Először ciberét, utána koncot – húst – ettünk. A konc az mindenféle hús, csülök, oldalas, miegymás. No, azt mondja édesapám:

-A kőképhez menjetek ki hajnalba karddarabokat szedni, mert cibere vajda meg konc vajda összeveszett, ott viaskodnak.

Hej, nem aludtunk egész éjszaka! Felkeltünk reggel korán, rohantunk ki a kőképhez, de csak nem találtunk senkit.

-Ugye, mert elkéstetek! – Így édesapám. Hamvazószerdán cibere vajda győzött! Egész nagyböjt alatt nem lehetett húst fogyasztani. Nagyszombaton győzött konc vajda: innen újból fogyaszthattunk húsféleséget.

(Pető Margit:

Kedves vendég, tiszteltessék,

nálunk megvendégeltessék

– a matyó konyha könyvéből.)

Idosebb Pieter Bruegel A karneval es a nagybojt kozotti csata 1559.2
Idősebb Pieter Bruegel – A karnevál és a nagyböjt közötti csata 1559

Főtt tészta
Hozzávalók: 60 dkg liszt, 6 tojás, 1 kávéskanál só
Főzéshez: 1 teáskanál só, 5 dkg zsír
„Feltéthez”: 20 dkg darált mák, 10 dkg porcukor
Elkészítése: Gyúródeszkára halmozzuk a lisztet, közepébe kis mélyedést vájunk, ebbe öntjük a felütött tojásokat, sózzuk. Fél tojáshéjnyi hideg vizet hozzáöntve óvatosan, lassan de erőteljesen húsz perc alatt összegyúrjuk, végére a tészta sima, görcsöktől mentes, ujjnyomásra enyhén engedő legyen. Tetejét vékonyan leolajozzuk (így nem száradnak ki), letakarva negyed órát pihentetjük. Leheletnyire lelisztezett gyúródeszka közepére helyezzük, lisztezett nyújtófával, mindig a közepétől szélei felé nyomva tágítjuk. Időközönként liszttel beporoljuk. Törekedjünk a lehető legszabályosabb köralakra. Ha a tésztánk már elég nagy, a szélét ráhajtjuk a nyújtófára, és rásodorva az egészet, tenyerünkkel a fa közepétől széle felé nyomva, vékonyítva, kinyújtjuk. Öt percig szikkasztjuk, majd lelisztezve, feltekerjük, és vágódeszkán egy centi széles csíkokra felvágjuk. A levágott tekercseket szétbontjuk, így nem ragadnak össze.
Vizet forralunk, megsózzuk, beleszórjuk az összes tésztamennyiséget, megkavarva enyhén rugalmasra, de semmiképp ne lágy puhára főzzük. Szűrőbe öntve forró vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. Lábosban zsírt forrósítunk, tűzhelyről lehúzva beleszórjuk a tésztát. Átforgatjuk.
Tálalása: Tányér közepére „laskát” halmozunk, tetejét bőven megszórjuk porcukorral összekevert darált mákkal.

Megjegyzés: Böjt idején a főtt tészta mákos, túrós vagy „kopaszlaska” (szabógallér) volt, sós vízben kifőzték, csak kevés zsiradékkal keverték el és így, „kopaszon” vagy mákkal, túróval, dióval tálalták.

Húsvéti kínálatunk már elérhető weboldalunkon!
Hidegtálak 5 főre, sütemény válogatások, rétesek!
Rendeld házhoz most, hogy az ünnepet ne a konyhába töltsd!

Amennyiben te is tartod a böjtöt, válaszd vegetáriánus “D” napi menünket!

Következő blogcikkünkben pedig vendégváró receptekkel lepünk meg benneteket!

Legutóbbi bejegyzések

Hasonló bejegyzések

A „Duna” mint mód!

A „Duna” mint mód!

Ha ez az étel hímnemű, akkor pont most lett nyugdíjas. Ha nő, akkor már jó pár éve élvezi a dologtalan hétköznapokat. 1958-ban született, Kádár ravasz terveként, propaganda fegyvernek! Súlyos „terhet” cipel ő, és a vele egykorú testvérei, mint a „Hortobágyi húsos...

bővebben

0 hozzászólás