Oldal kiválasztása

Babits Mihály: Curriculum vitae

Írta: Sárándi Gombóta

2021.05.22.
Babits

“Babits saját ifjúságára emlékezik, s amelyben költői identitását egy csodálatos ételnek és egy gyönyörű levélnek tulajdonítja, melyet erről – születése előtt néhány órával – édesanyja írt. Az életet szerető, s minden bajával-örömével együtt vállaló költő vallomása ez.”

Babits Mihály (1883-1941)

Babits Mihály az élet köznapi örömeivel nem sokat törődő, majdhogynem aszkétikus jellemű költőként él a közemlékezetben. Ezt sugallja nem egy műve, melyet cizellált formai finomság és az élet realitásai közül való elvágyódás jellemez. Része volt benne Babits szikár alkatának, hűvös, tanáros modorának, tartózkodásának is, amellyel oly sok avatatlant hozott zavarba.

De az elefántcsonttoronyba zárkózó, élettől elhúzódó Babits-kép mögött van egy másik, egy igazi is: a humanista, életigenlő Babitsé, aki a János könyvében megrázó erővel emel szót a szenvedő emberért, aki magyarra ülteti át Dante Isteni Színjátékát és Shakespeare Viharát, Szophoklész Oidipus királyát és Goethe Iphigeniáját, aki csodálatos műben idézi elénk az európai irodalom, az európai szellem fejlődéstörténetét.

Mikizben a költő írásai közt talláztunk, keresve a legmegfelelőbbiket, amelynek közlésével a centenáriumról megemlékezhetünk, az utolsó prózakötetek egyikében, amelyet Török Sophie, a költő hitvese állított össze, egy megragadó írásra bukkantunk. Ebben Babits saját ifjúsgára emlékezik, s amelyben költői identitását egy csodálatos ételnek és egy gyönyörű levélnek tulajdonítja, melyet erről – születése előtt néhány órával – édesanyja írt. Az életet szerető, s minden bajával-örömével együtt vállaló költő vallomása ez. Itt közöljük egy részletét.

„Életem egy kis vidéki városban kezdődött, a mult század nyolcvanas éveinek elején; olyan ez, mintha regényben olvasnám.
Olyan, mint egy távoli idill, amit úgy találtak ki, hogy valószínű legyen és mégis idegenebb a valóságtól, mint a Csöndes Óceán valamely félreeső szigete Londontól vagy Budapesttől. Anyám aznap, amelynek estéjén megszülettem, mustostököt evett, ezt nagyon megkívánta, s utána hosszú levelet írt egy barátnőjének. Meg kell itt vallanom, hogy este születtem, nem pedig hajnalra, mint ahogy egy fiatalkori versemben írtam, lelkiismeretlenül, tisztán a rím és mérték kedvéért. A költők hazudnak, legalább régebben azt tartották róluk, s én azokban a boldog fiatal időkben voltam annyira költő, hogy egy jó rímért vagy széplejtésű sorért nyugodtan föl tudtam áldozni a kicsinyes igazságot. Ezt a képességemet azóta elvesztettem, gyáván és tehetetlenül ragaszkodom minden jelentéktelenséghez, ami véletlenül igaz. A mustostök és a barátnőhöz írt levél is szóról szóra igaz.

A levél olyan gyönyörü lett, hogy anyám azonnal föl is olvasta apámnak, s később szentül meg volt győződve, hogy költői pályámat ennek a levélnek kell tulajdonítani. Akinek a születése előtt pár órával az édesanyja ilyen levelet fogalmaz, abból nyilván csak költő lehet. Én magam meghatottan, de némileg vegyes érzelmekkel gondolok erre a levélre, amelynek sorsom köszönhetem.

Szeretném hinni, hogy ennek a sorsnak kialakulásában a mustostök is szerepet játszott. Az otthoni must édes zamatából talán beszívódott valami lelkembe és szavaimba is. Ámbár, őszintén szólva, nem vagyok tisztában a mustostök konyhai titkaival. Bevallom, nem ettem gyermekkorom óta. Azt sem tudom, eláll-e hosszabb ideig, vagy pedig csak a must-érés évadán élvezhető szezoncikk? Az Inyesmester klasszikus szakácskönyvében hiába keresem, nem tud róla. Anyám féltékenyen őrizte receptjét, a feleségemnek sem árulta el.

Biofesztival 2008 Hajduszoboszlo 248

Mustos tök
Jellegzetes keleti eredetű csemege volt a mustméz vagy pekmez is. Szüretkor a taposókádról frissen lecsurgó mustból egy-két fertályra valót kivettek az asszonyok és lekvárfőző rézüstbe öntve, lassú tűzön forralni kezdték. Amikor a must sűrűsödni kezdett, felszeletelt birsalmát vagy kockákra vágott sütőtököt tettek bele. Addig főzték, amíg méz sűrűségűvé nem vált. Ezután cserépfazekakba töltötték és kis időre kemencébe tették, hogy a teteje megbőrösödjön. Mustos töknek is nevezték és a legfinomabb téli csemegének számított. Kenyérrel mártogatva ették. Különösen asszonyok és gyerekek kedvence volt.
(Magyar Néprajz II.)

Mikor én születtem, már késő november volt. A szüret, akármennyire halogatták volna is abban az évben, már régen lezajlott, a pincékben csípős, szappanos mellékízű újbor forrt, mely karcolta és égette a torkot s már alig tűrte a «must» nevet. A Bácskában rámpásnak mondják az ilyent. Vajjon ilyenből készítették azt a mustostököt, amelyet anyám azon a bizonyos novembervégi napon megkívánt? Annyi igaz, hogy az életem ép elég hamar lett csípős, égető és rossz mellékízű. Dehát ez más emberrel is így van, kivált ebben a huszadik századi Európában, s nem is illik rajta panaszkodni.

Egyszóval késő november volt, a pincében forrtak a borok, a hegyeken rókák vonítottak, a félszer alatt már üresen csüggtek a fecskefészkek, a nagy ölfák tornyosan komorlottak, készen a tűzhalálra, melyet a családi szobában fognak elszenvedni. Ennek a kifűtésére valóban sok kellett, mert bár alacsony volt, de tág, mint egy táncterem. Azóta három aprót csináltak belőle. Mégis ezt fűtötték, míg a szomszéd helyiségben egész télen át unatkozva fagyoskodtak a pirosplüs szalónbútorok. Ahogy mondtam, egészen olyan ez, mint egy régi regény azokból a szép hosszú, angol regényekből, amiket anyám olvasott ezidőben, a végérhetetlen téli estéken. Később én is olvastam ezeket a regényeket, böngészve a könyvespolcon a pirostáblás kötetek közt, vagy lehordva a padlásról a Fővárosi Lapok zsineggel átkötött évfolyamait. Napjaim folyama ebben az időben egy kissé unalmas, lassúmenetű regényhez hasonlított, melybe kurtább és sokkal érdekesebb betétregények volnának beékelve. Ezek voltak, amiket olvastam, s amik akkortájt jobban izgattak, mint a saját életem. A saját életem nem nagyon izgatott. Túlságosan is simának tetszett, nem igen lehetett várni tőle semmi meglepetést. Utam előre el volt készítve, családi és hivatali vonalon, körülöttem békében tespedt a világ, Magyarország elkényeztetetten duzzogott, mint egy keleti princessz, akit házasságba kényszerítettek az osztrák zsarnokkal. Már Vörösmarty megállapította, hogy olvasóvá, úgy mint költővé is, az unalom szokta tenni a magyart. Az ember sohasem tudhatja, mi az, amitől ihletét nyeri: az unalom vagy a mustostök?

Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott. Az élet néha különösmód összeszűkül és megszegényedik ezen a magyar glóbuson. Igy szűkült össze akkor is, habár csak szellemileg mert egyebekben bőség volt itt. Kártyáztunk, ittunk, vendégeskedtünk és politizáltunk, de közben nem történt semmi, évről-évre. Tavasszal visszajöttek a fecskék s egész nyáron át elegánsan keringettek a félszer vakolathullajtó vályogoszlopai körül. Őszre megjelent a must és a mustostök.

Télen jött a zsidó, csizmásan, kilábolt a hegyre, s megnézte a pincében a borokat. A kis sváb cseléd nagy flanellkendőbe bugyolálva gázolt át a havon, hogy vizet húzzon a szalmafonatos kútból, melynek csövéről jégcsapok csüggtek alá. Én közben felnőttem, elvégeztem tanulmányaimat s kikerültem a messze Erdélybe, a havasok közé. Itt éreztem először hideg szeleket, mintha valaki egy nagy és fülledt családi szobában a rosszul csukódó ablak mellé kerül s megcsapja fülét a fagyos légvonat. A kis sváb cseléd facipői helyett halinacsizmás oláhok léptei visszhangzottak a folyosón, s nagyszakállú pópák járták az uccákat, míg a magyar urak a Mexico-vendéglő terraszán ittak, kártyáztak és politizáltak, akárcsak otthon, a szekszárdi présházakban. Én már akkor nyilt lázadásban voltam, nem kártyáztam, nem ittam azon túl, amennyit mégis dukál, s nem érdekelt az osztrák-magyar politika. A kuruckodás gyermekes játéknak tűnt fel előttem, hisz úgyse változtathattunk semmi lényegeset, s egészen más erők forrongtak körülöttünk. Jobb volt a könyvek közé vonulni, a szellem erőde még szilárdnak látszott, s már épült is a büszke magyar torony, minden eshetőségre: legyen mit mutatni messzeségeknek és századoknak!

Tehát nem ittam, nem vadásztam és nem politizáltam, ami már maga is forradalomszámba ment Magyarországon, hol még a költészetet is csak a politika kedvéért szokás eltűrni vagy engedélyezni. Kezdtek rossz hazafinak tartani, amire én még büszke is voltam, tekintve e rettenetes vád silány hangoztatóit. Míg egy napon aztán egyszerre minden megváltozott, szinte egyik pillanatról a másikra, mintha betörtek volna az ablakok és bezuhanna a vihar. A gyertyák kialusznak ilyenkor, a papirok szerteröpülnek a szobában, az ajtók becsapódnak, a hideg szél ujját érezzük nyakunkon. Emlékszem, csakugyan szélviharral kezdődött, én akkor éppen megint otthon voltam, a rozoga, régi házban, ahol anyám hajdan a mustostököt megkívánta és a szép levelet megírta. Kellős közepét tapostuk a nyárnak. Én délben érkeztem meg Budapestről, útközben, jól tudom még, egy francia könyvet olvastam, mely bizonyos rejtelmes fizikai tüneményekről szólt, esetleges kozmikus befolyásokról, amik planétánk életét megváltoztathatják. Ebéd után hirtelen elborult, szinte egészen sötét lett, mint ítéletnapján, a fák derékban megcsavarodtak, az udvar közepén hatalmas portölcsér emelkedett, s az emeletről egy ablaktábla csörömpölve zuhant a pázsitra. A kapu fölött magától csöngött a drótcsengő. Minden olyan volt, mintha csakugyan valami kozmikus erő ragadta volna meg a világot, s az elemek harcával jelentené be, hogy ezentúl minden másképp lesz, mint eddig volt.

(1939)

Forrás: Magyar Konyha (1984)

Legutóbbi bejegyzések

Hasonló bejegyzések

A „Duna” mint mód!

A „Duna” mint mód!

Ha ez az étel hímnemű, akkor pont most lett nyugdíjas. Ha nő, akkor már jó pár éve élvezi a dologtalan hétköznapokat. 1958-ban született, Kádár ravasz terveként, propaganda fegyvernek! Súlyos „terhet” cipel ő, és a vele egykorú testvérei, mint a „Hortobágyi húsos...

bővebben
Máglyára vele!

Máglyára vele!

Talán a Britek kenyérpudingja az origója a mi rendkívül édes és habos desszertünknek a „Máglyarakásnak”, amit 7 hetente, keddenként kínálunk vendégeinknek. A „klasszikus” mellett egy „interpretációs” szilvás-mogyorós-csokoládés változatot is étlapon tartunk!...

bővebben

0 hozzászólás