Oldal kiválasztása

Mivel várd a vendégeket Húsvét napján? – Bevezetők, Fő ételek, Desszertek

Írta: Sárándi Gombóta

2022.04.05.
Husvet4

A húsvét március 22. és április 25. közé esik. A húsvét hétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban, így nálunk is hivatalos ünnep. Húsvét szombatján ér véget a böjt, és következhet a jó előre beszerzett, előkészített sonka. A reformátusok báránysülttel (a kevésbé módosak sült hússal, rántott zsenge húsú csirkével), főtt tojással és kelt kaláccsal kínálták meg a locsolkodó rokonokat és a legényeket. A katolikusok megszentelt főtt sonkával, kaláccsal fogadták a vendégeket. (A szentelt kalácsot olyannyira tisztelték, hogy még a morzsáját sem dobták ki.) A tehenet terelő csordások és a disznót hajtó kondások zsákkal a vállukon sétáltak az utcákon, a gazdák pálinkával, borral kínálták őket, a zsákjukba kalácsot kaptak.

Bevezetők
Töltött tojások
Hozzávalók: 8 db tojás, 10 dkg vaj, 2 evőkanál majonéz, 1 teáskanál só, fél kávéskanál őrölt fekete bors
Töltelék I: 1 teáskanál dijoni mustár
Töltelék II: 10 dkg kenőmájas, fél kávéskanál majoránna
Töltelék III: 1 teáskanál csemege paprika krém, fél kávéskanál őrölt kömény
Töltelék IV: 10 dkg mirelit parajpüré, szerecsendió
Tálaláshoz: fejes saláta levél, 4 db retek, 10 dkg paradicsom, 10 dkg uborka, 10 dkg zöldpaprika
Elkészítés: A tojásokat forrástól számított 10 perc alatt keményre megfőzzük, hideg vízbe áttéve lehűtjük, megtisztítjuk, hosszában kettévágjuk. A sárgáját kiszedjük, ügyelve, hogy a fehérje ne sérüljön meg. A fehérjét folyó víz alatt megmossuk, majd konyharuhára téve lecsepegtetjük.
A sárgáját puha vajjal kikeverjük, hozzáadjuk a majonézt, sózzuk, borsozzuk. Az így elkészített tojáskrémet négy egyenlő részre osztjuk.
Az első adaghoz jó minőségű mustárt adunk.
A második részhez szűrőn áttört kenőmájast keverünk, melyet finomra morzsolt majoránnával ízesítünk.
A harmadik részt paprika krémmel színezzük, és kevés őrölt köménnyel ízesítjük.
A negyedik részhez kiolvasztott, konyharuhába tekert, majd azzal együtt jók kifacsart parajpürét adunk. Kevés reszelt szerecsendióval ízesítjük.
Habzsák segítségével minden tölteléket 4-4 fél tojásfehérje üregébe töltjük.
Tálalása: Lapos tányért kibélelünk salátalevelekkel, egyik oldalára négy különböző töltelékű tojást helyezünk, másik oldalára pedig hasábokra vágott uborkát, zöldpaprikát, cikkezett paradicsomot, negyedelt retket rendezünk el ízlésesen.

Husvet

Néhány szó a sonkáról:
Húsvét előtt harc kezdődik a sonka fronton, gigászi küzdelem indul a vásárlók kegyeiért. És Ön kedves „sonkabarát” csak kapkodja tekintetét a bőséges válaszék láttán egyik kínálatról a másikra. Nem tudja, melyik a legjobb ajánlat?! Mi egy kis segítséget nyújtunk abban, hogy megalapozott döntést tudjon hozni. Íme a „receptünk”:
Füstölt sonka:
Bőrös szalonnás egész sertés combból vagy lapockából készül, köröm nélkül, sonkaformára faragva. Salétromos sókeverékkel bedörzsölik, pácoló kádba lerakva soronként sókeverékkel behintik. 2-4 hét után kialakul a sonkás íz. Langyos vízzel leöblítve lecsepegtetik, szikkasztják, majd hideg füstön 3-4 napig füstölik. (Belsejéből ekkor sok vizet veszít, felülete kiszárad.) 20 fok alatti száraz szellős helyen több hónapig eltartható. Kapható „kötözött” formában is, ezt gumírozott netz hálóba szorítják. Természetesen nem „csak” egész sonkát készíthetünk e jeles alkalomra, kapható „kisebb adagban” is hasonló készítmény, vásárolhatunk egy-két kilós kiszerelésű füstölt tarját, karajt, csülköt, de füstölt sertés vagy marhanyelv is gazdagíthatja a hozzávalók „füstös” ízét.
Főtt-füstölt sonka:
Ami olcsóbb, az biztos hogy nem jobb! Ezek élvezeti értéke messze elmarad, a saját magunk megfőzte füstölt sonkáétól. Igaz, nem kell „vesződni” velük, mert a „családbarát” nagyságú húsokat gyorspácolással pácolják. (Páclevet fecskendeznek a húsba, majd páckádakba téve páclével elborítják. Hús nagyságától függően 2-5 napig tartják benne.) Terméktől függően azonnal főzik (90 fokos vízbe téve addig, míg maghőmérséklete el nem érte a 65 fokot, ezután víz hőfokát 80 fokra csökkentik, a maghőmérsékletet fél óráig 65 fok fölött tartják, ekkor „főtt a hús”), vagy előbb füstölik (meleg füstön 1-3 órát) majd ezután főzik meg (a leírt módon). Lehűtve 1 hétig tarthatók el, de csak 10 fok alatt tárolva. Ezen áruknak is megvan a választékjuk: a sonka kapható kötözött formában (sertés lapockát csontozva gyors pácoljak, majd szikkasztva kötözik, vagy hálóba töltik. Melegfüstön tartják 3-4 órát, majd megfőzik.), de ide tartozik a gépsonka, a rakott húsok, a füstölt főtt tarja, karaj, sertéscsülök, sertés-, marhanyelv.
Különleges sonkák:
És természetesen, ha valaki egészen különleges fogadtatásban kívánja részesíteni a locsolókat, akkor vásárolhat e termékekből is. Minden jelentős gasztronómiával bíró országnak megvan a saját sonkája, amik a kulináris világban igen ismertek. Ilyenek pl.: a Seranoi (Spanyol, amit a mi mangalicánkból is készítik, így egy kicsit Magyar), Pármai (Olasz), a Vesztfáliai (Német), az Ardennesi (Belga), a Yorki (Angol), a Bayonne (Francia), a Prágai (cseh, morva, galíciai, bukovinai) sonka. De ide tartoznak a vadakból, ürüből készített sonkák is.

Húsvéti sonka, vele főtt tojással, fokhagymás pirítóssal
Hozzávalók 10 adagra: 1 kg jó minőségű füstölt sertés combsonka, 10 tojás, 10 szelet toast (négyzet alakú) kenyér, 2 gerezd fokhagyma
Tálaláshoz: fél fej saláta, 10 dkg paradicsom, 10 dkg zöldpaprika, 5 adag mustár, 5 adag ecetes torma
Elkészítése: A sonkát megmossuk, szárazra töröljük. Fazékba helyezzük, és annyi hideg vizet öntünk rá, amennyi duplán ellepi. Fedővel letakarjuk, és lassú forralással felforraljuk, habját leszedjük. Ezek után takarék hőmérsékleten, a sonka minőségétől függően két-három óra alatt megfőzzük. A sonka fél puhulásakor hozzáadjuk az alaposan megmosott, letörölgetett tojásokat, amiket tizenkét perc multán ki is emelünk mellőle. Hideg vízbe szedjük, kihűtve, leszárítva hűtőben tartjuk tálalásig. A sonka főzését akkor fejezzük be, amikor a közepébe szúrt vékony pengéjű kés hegyét könnyen be tudjuk nyomni a hús belsejébe, de némi ellenállásba azért ütközünk. Fontos, hogy a sonkát ekkor még a folyadék ellepje. A tüzet elzárjuk alatta, fedőt levesszük róla, és hideg helyen a levében hagyjuk kihűlni. Hűlés alatt a sonka teljes mértékben megpuhul, és mivel a levében ázik, nem szárad ki, belül is szaftos marad. (Ezért vigyázzunk, ne főzzük vaj puhára, a forró vízben még puhulni fog.)
Tálalása: Tíz kis lapos tányért kibélelünk salátalevelekkel, ízlésesen elhelyezzük a közepén legyező alakban a hajszálvékonyra szeletelt sonkát. Köré tesszük a tojásokat negyedelve. Díszítjük paprika és paradicsom cikkekkel. Mellé külön mustárt, ecetes tormát adunk. A pirítóst közvetlenül fogyasztás előtt pirítjuk meg, és ha a „locsoló” nem ellenkezik, bedörzsöljük fokhagymával.

Kukó leves
Hozzávalók: 20 dkg füstölt tarja, 1 babérlevél, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg vöröshagyma
Kukóhoz: 4 tojás, 20 dkg sertés lapocka, 5 dkg rizs, 1 kávéskanál só, fél kávéskanál őrölt fekete bors, csipet majoránna, fél csokor petrezselyem zöldje
Főző léhez: 1 evőkanál étolaj, 5 dkg vöröshagyma, 15 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyem gyökér, 5 dkg karalábé, 5 dkg zeller gumó, fél citrom, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál kristálycukor.
Rántáshoz: 3 dkg zsír, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl
Elkészítése: Füstölt tarját egy liter vízben, babérlevéllel, fokhagymával, egészben hagyott vöröshagymával ízesítve puhára főzünk.
Közben a tojások hegyesebbik végét ceruzafej, az alját hüvelykujjkörömnyi vastagságban késsel kibontjuk. A kisebb ajkunkhoz tapasztjuk, majd egy tálka felett a belsejébe fújunk, így a másik lukon a tartalma kifolyik. A megmaradt üres tojáshéj a „kukó”. Finomra darált sovány sertéslapockát félig megfőzött rizzsel, egy tojással, sóval, őrölt borssal, kevés majoránnával, finomra vágott petrezselyem zölddel jól összegyúrunk híg, könnyen formázható masszává. Nem túl szorosra betömjük a nagyobb nyíláson keresztül a tojás belsejébe.
Elkészítjük a főzőlevét: Felhevített olajon a finomra vágott vöröshagymát üvegesre hevítjük, felengedjük 8 deci leszűrt tarja főző lével (ha nem maradt annyi, vízzel pótoljuk), óvatosan beletesszük a betöltött kukókat, és fedő alatt egy órát főzzük, majd kiszedjük, és még forrón lefejtjük róla a tojáshéjat. Főzőlevébe metéltre vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, karalábét, zellert dobunk, a citrom reszelt héjával, facsart levével, mustárral, kevés cukorral pikánsan savanykásra ízesítjük.. Zöldségek puhulása előtt zsemleszínű rántással sűrítjük, tejföllel dúsítjuk.
Tálalása: Levest mélytányérba merjük, közepére helyezünk egy „hústojást”, köré szórjuk a kis kockákra vágott tarját, finomra vágott petrezselyem zölddel meghintjük, vékony citromkarikával díszítjük.

Fő ételek
Az ünnep fő eseménye húsvét vasárnapján a bárány, eredetileg áldozatnak szánták (Jézust, mint áldozatot jelképezi) és húsát az ünnep alkalmával vacsorára elfogyasztották. A húsvéti bárány kapcsolatba hozható azzal is, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra.
A tojás a zsidó vallásban a gyászt jelképezi, az egyiptomi rabság idején elhaltakra emlékeztet. Manapság a tojásból kikelő csirke, vagy a kotlóst és csibéit ábrázoló életkép az üdvözlőlapok kedvenc témája.
Német földről meghonosodott szokás, hogy a húsvéti ajándékot a nyuszi hozza, fűből készített fészekbe rejtve. De a nyúl szaporasága miatt — a természet ébredésének, megújulásának a szimbóluma is.
Tojás, sonka, bárány, csirke, nyúl. Ezek azok a jelképek, mik köré receptjeink is íródtak.

Tojással
Húsvéti kocsonya
Hozzávalók: összesen 1 kg sertés fül, láb, farok, bőrke, 20 dkg füstölt sonka, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyem gyökér, 15 dkg vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 teáskanál szemes bors, 2 dkg zselatinpor, 4 tojás
Díszítésre:
Tálalásra: 1 kávéskanál fűszerpaprika, 4 kupica pálinka, 1 citrom, kenyér
Elkészítése: A leperzselt, lemosott bőrös húsokat, és a füstölt sonkát fazékba tesszük, két liter vizet öntünk rá. Felforraljuk, lehabozzuk, majd húsleves módján, gyöngyöző forralással addig főzzük, míg a fület megcsípve könnyen át nem tudjuk szakítani. (Kb. 3 óra). A közben megpuhuló zöldségeket kiemeljük. Zselatinport egy deci langyos vízben 5 percig áztatjuk, majd a leveshez öntjük, beleengedjük az alaposan megmosott tojásokat, és még tíz percig forraljuk. Tűzről lehúzva tíz percig pihentetjük. Egy másik, szárazra kitörölt edénybe, vizezett, konyharuhával kibélelt szűrőn keresztül átmerjük. A füstölt sonkát nyolc szeletbe vágjuk. A tojást meghámozzuk, kettévágjuk. A kihűlt sárgarépából, zöldségből díszítő figurákat vágunk, pl.: nyúl, csirke, tojás, bárány, vagy egyszerű csillag, faág, virág mintát szúrunk ki belőlük.
Ha az átszűrt kocsonya lé túl zsíros, akkor tetejéről kanál segítségével leszedjük a felesleget.
Négy leveses tányér aljára levet merünk, ebbe belehelyezzük a két-két szelet sonkát, a két fél tojást, és a díszítő főtt zöldségeket, hűtőbe tesszük, hagyjuk, hogy megkössön. Ezek után rámerjük a megmaradt tiszta, átlátszó levet, ügyelve, a betéteket lepje el! Hűtőben dermesztjük.
Tálalása: Fogyasztás előtt kínáljunk hozzá egy kupica pálinkát, adjunk mellé sót, őrölt borsot, negyed citromot és piros paprikát, fehér kenyeret.

Husvet3

Sonkával
Zsámbéki sváb káposztás gombóc füstölt hússal
Hozzávalók: 80 dkg füstölt sonka, 2 babérlevél, 1 teáskanál szemes bors, darabka csöves csípős paprika, 4 dkg zsír, 10 dkg vöröshagyma, 1 kg savanyú aprókáposzta,
Tésztához: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 1 teáskanál só
Elkészítés: A füstölt sonkát a babérral, szemes borssal és a paprikával félpuhára főzzük annyi vízben, ami a húst ellepi. A húst kiszedjük, kicsontozzuk, majd egy centis lapokra szeleteljük.
A hagymát közepes vastagságú csíkokra vágjuk, és felhevített zsíron pároljuk. Közben a savanyú káposzta levét kinyomkodjuk, majd a szálait két centinként átvágva a párolt hagymára tesszük. A füstölt hús levéből alá-alá öntögetve fedő alatt hagyjuk, míg jó ropogós nem lesz.
Lisztet, 3 dl langyos vízben feloldott élesztőt, és ízlés szerinti só mennyiséget összegyúrunk, amit tésztává dagasztunk. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
Veszünk egy nagyobb lábast, az aljára savanyú káposztát terítünk, amit lelocsolunk füstölt lével. A húst kicsontozzuk, felszeleteljük, majd a fazékban lévő káposztára helyezzük. Ilyen káposzta-hús rétegeket rakunk a fazék háromnegyedéig úgy, hogy legfelülre káposzta maradjon. Ennek tetejére a tésztából készített 8-12 gombócot helyezünk. Rátesszük a fedőt, és nagyon lassú tűzön, a gombócok átfövéséig pároljuk (kb. 1 óra)
Tálalás: Egy lapostányér egyik felére gombócokat teszünk, a másik felére káposztás húst, amit annak kevés levével meglocsolunk.

Báránnyal
Báránycomb Jóasszony módra
Hozzávalók: 60 dkg csontozott báránycomb, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál szemes bors, 1 gerezd fokhagyma
Pároláshoz: 3 dkg zsír, 3 dkg paradicsompüré, 1 evőkanál finomliszt, 2 dl száraz fehérbor, őrölt bors, só
Raguhoz: 4 dkg vaj, 15 dkg lilahagyma, 15 dkg húsos kolozsvári szalonna, 20 dkg gomba, őrölt bors, só, fél csokor petrezselyem zöldje
Körethez: 80 dkg burgonya, étolaj, só
Tálaláshoz: fél csokor petrezselyem zöldje
Elkészítése: A báránycombot zsineggel hengerformára összekötözzük, sózzuk, frissen tört borssal meghintjük.
Pároláshoz a zsírt egy nem túl nagy lábosban felforrósítjuk, ráfektetjük a húst, majd körkörösen barnára sütjük. Félretesszük, zsírjában rozsdabarnára pirítjuk a sűrített paradicsomot, megszórjuk liszttel, és felengedjük a borral. Ízesítjük sóval, őrölt borssal, jól átforraljuk. Ezután beleengedjük a báránycombot, és annyi vizet öntünk rá, amennyi a húst majdnem ellepi. Fedő alatt puhára pároljuk, elpárolgott levét vízzel pótoljuk, a felszínén összegyűlő zsiradékot leszedjük.
Közben elkészítjük a ragut: Az egy centis kockákra vágott hagymát, szalonnát a vajon megpirítjuk, hozzáadjuk az ugyancsak kockára vágott gombát. Sóval, őrölt borssal fűszerezzük és összepirítjuk. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel.
Tálalás megkezdésére kisütjük a burgonyát: másfél centis kockára vágjuk, és bő forró olajban pirosra sütjük. Megsózzuk.
Tálalása: Tányér egyik felére sült kockaburgonyát halmozunk, mellé ízlés szerint két vagy négy szelet párolt bárányt fektetünk. Felét beborítjuk a raguval, amit bőven meglocsolunk a pároló lével. Meghintjük finomra vágott petrezselyem zöldjével.

Csirkével
Húsvéti töltött csirkemell
Tojásos galuskával, öntött fejes salátával
Hozzávalók: 4 db fél csirkemell, 1 kávéskanál só, harmad kávéskanál őrölt bors, 5 dkg liszt
Töltelék: 15 dkg főtt-füstölt sonka, 1 db főtt tojás, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál piros kaliforniai paprika, fél csokor petrezselyem zöldje
Pároláshoz: 2 evőkanál étolaj, 10 dkg vöröshagyma, 1 teáskanál fűszerpaprika, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt
Galuskához: 60 dkg liszt, 3+2 tojás, fél dl étolaj, 1 dl tejföl, 1 kávéskanál só, fél kávéskanál őrölt feketebors
Salátához: 1 nagyobb fej saláta, 2 dl víz, csipet só, 2 evőkanál 10%-os ételecet, 2 evőkanál kristálycukor
Elkészítése: A fél csirkemelleket vastagabb végüknél, vékony pengéjű késsel felszúrjuk, belsejébe egy zsebet vágunk. Külsejét sóval, őrölt borssal megszórjuk.
Töltelékhez a sonkát, tojást ledaráljuk, tejföllel, a nagyon apróra vágott paprikával, petrezselyem vágott zöldjével összekeverjük, majd a húsokba töltjük. Nyílását hústűvel lezárjuk, majd lisztbe mártjuk.
Pároláshoz az étolajat felforrósítjuk, a belisztezett húsokat körkörösen aranysárgára pirítjuk rajta. Tányérra kiszedjük, a visszamaradt zsiradékban a finomra vágott vöröshagymát üvegesre hevítjük, tűzről lehúzva fűszerpaprikával meghintjük. Felengedjük négy deci vízzel. Felforraljuk, a húsokat beleengedve, fedő alatt fél órát főzzük. Húst kiemeljük. visszamaradt párolólevét a tejföllel elkevert liszttel sűrítjük, öt percig forraljuk, majd átszűrjük, a húst beletesszük.
Galuskához a lisztet három felvert tojással, sóval és annyi vízzel keverjük össze, amitől sűrűvé válik. Forrásban lévő vízbe szaggatjuk, megfőzve leszűrjük, hideg vízzel jól lemossuk, alaposan lecsepegtetjük. Olajat felforrósítjuk, rászórjuk a galuskát, majd ráöntjük a tejföllel kikavart maradék két tojást. Borsozzuk, kötésig hagyjuk a tűzön.
Salátához a hozzávalókból öntetet készítünk.
Tálalása: Tányér egyik felére tojásos galuskát kanalazunk, mellé fektetünk egy töltött, párolt csirkemellet, bőven leöntjük mártással. Negyed salátát belemártjuk az öntetbe, majd kiemelve kisebb tányérra helyezzük. Külön adjuk az ételhez.

Nyúllal
Gombaburokban sült nyúl gerinc
Fűszeres túrókrémmel töltött sült paradicsommal, kukoricagaluskával
Hozzávalók: 8 db csontozott nyúlkaraj, só, őrölt feketebors, liszt, 3 evőkanál olívaolaj
Gombaburokhoz: 10 dkg fekete olívabogyó, 15 dkg fa fül gomba (kínai), 5 dkg barna kenyér, 1 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, só, bors
Töltött paradicsomhoz: 4 db szép paradicsom, 20 dkg sovány tehéntúró, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 kávéskanál fokhagyma krém, 1 evőkanál vágott petrezselyem zöld
Kukoricagaluskához: 20 dkg kukoricadara, 8 dl csirkecsont leves, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt bors, 20 dkg morzsolt csemegekukorica konzerv,
Sütésekhez: fél dl olívaolaj
Elkészítése: A gombaburokhoz az olajbogyót, a gombát finomra vágjuk, majd az olívaolajjal és a morzsásra vágott kenyérrel kenhető masszává összekeverjük, ízesítjük sóval, borssal, pépesített fokhagymával.
A nyúlgerincet lehártyázzuk, spirálszerűen feltekerjük, majd klopfolóval megütögetjük, így egy kisebb érmét kapunk. (ha szétcsúszik, hústűvel keresztben szúrjuk át.) Sóval, borssal mindkét oldalát meghintjük, lisztbe mártjuk, és az olívaolajon mindkét oldalát kissé megpirítjuk. Egy kis tepsibe fektetjük az így előkészített nyolc gerincérmét. Tetejére gombavagdalékot simítunk.
A kukoricadarát a levesben, sóval, borssal, olívaolajjal ízesítve sűrűre megfőzzük, belekeverjük a szemes kukoricát. Két kanál segítségével öt centi átmérőjű galuskákat szaggatunk belőle, majd kihűtjük.
Paradicsomok tetejét levágjuk, belsejüket kikaparjuk, majd megtöltjük a hozzávalókból kikevert masszával. A beburkolt nyúlérmék mellé állítjuk őket.
Tálalás előtt húsz perccel a tepsi tartalmát olívaolajjal meglocsoljuk, 200°C-os sütőbe tesszük, és negyed órát pirítjuk.
Közben a kukoricagaluskákat a nyúl elősütésére használt serpenyőben felforrósított olajra tesszük, átforrósítjuk.
Tálalása: Tányér egyik felén elrendezzük a töltött paradicsomot és a kukoricagaluskákat. Mellé fektetünk két gombaburkos nyúlgerincet.

Desszertek

Kötelező volt néhány édes tészta: a kalács, a főtt perec.
Egyes helyeken édes tésztákat ettek, hogy sárga legyen a kender, a tésztákat friss gyümölccsel – eperrel, cseresznyével – töltötték meg.

Sárga túró
Hozzávalók: 1 l friss tej, 10 db tojás, 4 dkg kristálycukor, csipet só, 1 evőkanál vaníliás cukor, 5 dkg mazsola.
Elkészítés: A mazsolát megmossuk, egy deci vízben felfőzzük, majd abban hagyjuk kihűlni. Egy tiszta, szárazra kitörölt edény aljára egy deci vizet öntünk. Felfőzzük, ráöntjük a tejet, majd takarék hőmérsékleten felforraljuk. Ízesítjük sóval, cukorral, vaníliás cukorral, tűzhelyről lehúzzuk. Tojásokat felütjük, majd jól elhabarjuk. Hozzámerünk két deci tejet, közben habverővel folytonosan kevergetjük. Ekkor szűrőn keresztül beleöntjük a maradék tejbe.
Takarék hőmérsékleten, fakanállal folyamatosan kevergetve addig „hevítjük”, míg a tojás ki nem csapódik belőle, túrónak össze nem áll, és fehér leve letisztul. Nagyobb szűrőt tiszta vászonruhával (pelenkával) kibélelünk, egy fazék tetejére helyezzük. Beleöntjük a túrót. A ruha sarkait felemeljük, és az anyag fölött, ami fennmaradt rajta szorosra összefogjuk.
Szorosan becsavarjuk, így a túróban maradt folyadék kipréselődik belőle, és egyúttal össze is tömörítjük. A ruhát a csavarásnál elkötjük, majd fakanálra akasztva a fazékba engedjük. Hagyjuk kihűlni, majd a ruhából kibontva, folpackkal letakarva a hűtőben tartjuk tálalásig.
Tálalása: Hazánkban sok helyen a sárga túró kihagyhatatlan húsvéti étel. Vannak tájegységek (Szatmár) ahol a húsvéti sonka elengedhetetlen kiegészítője.

Csöröge
Hozzávalók:
Tészta: 25 dkg liszt, 5 dkg vaj, 4 db tojás sárgája, 1-2 evőkanál tejföl, 1 kávéskanál sütőpor.
Ízesítésre: 5 dkg porcukor, csipet só, 1 teáskanál rum, 1 kávéskanál reszelt citromhéj
Sütéshez: bő olaj
Tálaláshoz: vaníliás porcukor, baracklekvár
Elkészítése: A lisztet keverőtálba szitáljuk. Hozzáadjuk a puha vajat, majd összemorzsoljuk. Rátesszük a többi hozzávalót, az ízesítőket. Alaposan összedolgoztuk, ha gyúrás kezdeténél úgy érezzük, hogy a tészta túl kemény tejföllel lágyítsunk rajta. Fóliába csavarva két órán keresztül hagyjuk hűtőben pihenni.
Enyhén lelisztezett deszkán fél centi vastag téglalapra elnyújtjuk, derelyemetszővel (vagy késsel) öt centi széles rombuszokra vágjuk. közepén egy három centis vágást ejtünk, ezen keresztül fonjuk az egyik végét.
Forró olajban mindkét oldalát pirosra megsütünk. Szalvétára szedjük, felületükről a zsiradékot leitatjuk, majd még forrón vaníliás porcukorba szórjuk.
Tálalása: Tányérra 4-5 csörögét ízlésesen elrendezünk, külön baracklekvárt kínálunk hozzá.

Husvet2

Babarcsi fánk
Hozzávalók: 50 dkg konzerv felezett őszibarack, 3 cl barackpálinka, harmad kávéskanál őrölt fahéj
Tésztához: 6 db tojás, 12 dkg kristálycukor, 12 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor.
Tálaláshoz: porcukor, 10 dkg őszibarack lekvár.
Elkészítése: Barackokat meglocsoljuk pálinkával, meghintjük fahéjjal, majd a hűtőben „pácoljuk”, míg nem sütjük. Piskótatésztát készítünk: A tojások fehérjét elválasztjuk sárgájától. Kristálycukor felét a sárgájával habosodásig keverjük. Fehérjét elkezdjük felverni, ha már hab, hozzáadjuk a cukor másik felét, és így együtt keményre verjük. Belecsurgatjuk a sárgáját, lisztet hozzászitáljuk, majd igen óvatosan egybe keverjük.
Bő olajat forrósítunk. Az őszibarackokat hűtőből kivesszük, egy felet belemártunk a piskótába, majd kiemeljük belőle úgy, hogy jó bőven maradjon rajta massza. Beleeresztjük az olajba, minden oldalát megsütjük, vigyázva, hogy a gyümölcs közeli tésztaréteg se maradjon lágy. Papírtörlővel burkolt tányérra szedjük, az olajat leitatjuk róla.
Tálalása: Porcukorral meghintve, konzerv páclevével hígított őszibarack lekvárral lecsurgatva tálaljuk.

Hajdúsági kacskaringó
Hozzávalók:
Tésztához: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 5 dkg porcukor, 6 dl tej, 4 dl tojássárgája, 8 dkg vaj, 1 kávéskanál só, fél citrom, 1 teáskanál vaníliás cukor, fél dl rum
Sütésre: bő étolaj
Tálaláshoz: meggylekvár, vaníliás cukor
Elkészítése: Harminc deka lisztet, az élesztővel, négy deci langyos tejjel, egy kávéskanál cukorral jól kikeverünk, nem túl meleg helyen kelesztjük. Hozzáadjuk a sót, cukrot, reszelt citromhéjat, vaníliás cukrot, tojássárgáját, fakanállal jól kikeverjük. Közben a rumot és az olvasztott vajat apránként beleadagoljuk. Ezek után a maradék tejet és lisztet fokozatosan beledolgozzuk mindaddig, míg a liszt el nem fogy, és a tésztánk egy sűrűn folyó galuskához nem hasonlatos állagú nem lesz. Fakanállal alaposan kidolgozzuk, lefedjük és nem túl meleg helyen hagyjuk, hogy megkeljen.
Az olajat széles serpenyőben kétujjnyi vastagságban felmelegítjük. Kevéske masszát belecsurgatunk, ha körülötte az olaj forrni kezd, akkor süthetjük a tésztát.
Merőkanálból a nem túl forró olajba, körformát csurgatunk. A tészta le fog ülni az edény aljára, de kis idő múltán feljön a tetejére. Ha alja aranysárga megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük.
Tálalása: A „kacskaringókat” vaníliás cukorral bőven hintjük mellé meggylekvárt adunk.

Húsvéti kínálatunk már elérhető weboldalunkon!
Hidegtálak 5 főre, sütemény válogatások, rétesek!
Rendeld házhoz most, hogy az ünnepet ne a konyhába töltsd!

Legutóbbi bejegyzések

Hasonló bejegyzések

Húsvét előtti böjt – RECEPT!

Húsvét előtti böjt – RECEPT!

Jézus negyven napig böjtölt, e miatt lett - a vasárnapok kivételével, mert a hét legvégét az egyház nem tekinti "böjtnapnak" - pont negyven a hagyományosan húsmentes napok száma. Református szokás szerint nagypénteken gyümölcscibere és főtt tészta volt a böjti étrend....

bővebben
A „Duna” mint mód!

A „Duna” mint mód!

Ha ez az étel hímnemű, akkor pont most lett nyugdíjas. Ha nő, akkor már jó pár éve élvezi a dologtalan hétköznapokat. 1958-ban született, Kádár ravasz terveként, propaganda fegyvernek! Súlyos „terhet” cipel ő, és a vele egykorú testvérei, mint a „Hortobágyi húsos...

bővebben

0 hozzászólás